Zsuzsa:

Foglalkozások:

“Steinné Horváth Zsuzsanna vagyok. Már a megszületésemmel is segítettem. Édesanyámat mentettem meg egy súlyos műtéttől, egy korábbi betegség szövődményeként komoly belső szervi összenövései voltak. Pici korom óta az ember megismerése, segítése volt az álmom. Központi kérdés volt számomra, hogy honnan jöttem és miért vagyok itt a Földön.

Önmagam és mások megismerésében, megértésében sokat segített két lányom. Hiszen az idősebbik egy különleges korai indigó gyermek tulajdonságaival, míg a fiatalabbik a feltétel nélküli szeretetével, odaadásával formált, tanított.

Rengeteg és folyamatos tanulás és tapasztalás révén képes vagyok a hozzám fordulók problémáját, az okokat felismerni és segíteni a megoldásban.

Ebben segítségemre vannak az égi mesterek, segítők. Hiszen áldásként lehetőséget kaptam meghallani a hangjukat, így közvetíteni tudom útmutatásukat.”


Tibor:

Foglalkozások:

„Stein Tibor vagyok. Több, mint 35 éve látom az aurát. Amikor életemben először megláttam az aurát, akkor egy nagyon színes világba kerültem. Pár évvel később egy kórházban dolgoztam, így sok különböző betegséggel küzdő embert láttam. Megtapasztaltam, hogy egy adott betegség ugyanúgy jelentkezik minden ember aurájában.

Felismertem, hogy ezzel a képességemmel segíthetek az embereknek, ugyanis nem csak a már kialakult betegségeket látom meg, hanem a betegségekre való hajlamot is. Azonban rá kellett jönnöm, hogy csak azoknak tudok segíteni, akik ezt kérik.

Ezután még több tapasztalatot gyűjtöttem, rengeteget tanultam, így egyre átfogóbb tudást szereztem az emberekről és a betegségekről, főleg azok lelki okairól. Megtanultam az auralátó képességemet tudatosan használni, így tudom a képességemet legjobban az emberek javára fordítani.”


Mindezek után nem is volt kérdés számunkra, hogy együtt, kettőnk tudását összetéve egy olyan komplex természetgyógyászati vállalkozást indítunk, ahol nem csak az okokat tudjuk feltárni, hanem a megoldásukra is lehetőséget kínálunk, és segítünk megtalálni a legeredményesebbet. Az egészség, harmónia felé vezető utat az egyén életmódja, életvitele, életszemlélete megújításában, testi, lelki, érzelmi egészsége megőrzésében, a betegségek megelőzésében, az öngyógyítás folyamatában, a betegség mögött álló problémák feltárásában, a személyiségfejlődésben, a minőségileg jobb élet elérésében látjuk megvalósíthatónak.

Az aura legfinomabb, nem leképezhető rétegeiben képesek vagyunk érzékelni azt is, hogy valaki indigó, kristály vagy szivárvány gyerek, és tanácsot tudunk adni a neveléséhez is.

Segítséget tudunk nyújtani:

  • Önmagunk megismerésében, tudatosságunk fejlesztésében és belső harmóniánk kialakításában.
  • Munkahelyi, családi konfliktusok és szexuális problémák rendezésében.
  • A testi, lelki egészség és egyensúly létrehozásában és fenntartásában.
  • A kommunikáció és az önkifejezés útjában álló gátak feloldásában.
  • A célok elérését akadályozó belső akadályok felszámolásában.
  • Döntéshelyzetekben, egyéni választások meghozatalában.
  • Az önbizalom és az önértékelés pozitív megerősítésében.
  • Kreativitás és képességek kibontakoztatásában.
  • A vitalitás és energiaszint növelésében.
  • A stresszek és félelmek leküzdésében.
  • Életminőségünk fejlesztésében.
  • Kapcsolatok mélyítésében.

Bejelentkezne hozzánk? Kérdése van? A Kapcsolat oldalon minden elérhetőségünket megtalálja!