Közérthetően az auráról és az aurafotóról

Lélekstúdió Természetgyógyászat  > Egyéb >  Közérthetően az auráról és az aurafotóról

Közérthetően az auráról és az aurafotóról

2019.02.09 0 Comments

Amikor egészségesek vagyunk, nehéz a betegek helyzetébe képzelni magunkat.
Amikor boldogok vagyunk, akkor nehezebben érint mélyen mások boldogtalansága.
Amikor bőségben élünk, sajnáljuk a szegényebbeket, de nehéz igazán együttérezni velük.

Az egészséget, a boldogságot, a bőséget valójában csak akkor tudjuk igazán értékelni, amikor a negatív dolog megtörténik velünk.
Ahhoz, hogy harmonikus életet élhessen, szüksége van arra, hogy idejében meg tudja becsülni az élet által nyújtott lehetőségeket. Ezek segítenek Önnek abban, hogy megvalósíthassa az életcélját. De mindehhez mindenekelőtt meg kell ismernie önmagát.

Az aurát elemezve részletes képet kaphat arról, hogy ki is Ön valójában, milyen személyiségjegyei vannak, milyen állapotban van a teste és a lelke, milyen sorskérdések tornyosulhatnak Ön előtte, stb.

Aura
Az aura

Lehet, hogy azt gondolja, hogy az aura humbug, de ezzel tudósok és művészek munkáját kérdőjelezi meg. Hogy miért? Mert tudományosan igazolt tény, hogy az energia létezik és mindennek rezgése van.
Az aura pedig nem más, mint a testünket körülölelő energiaburok, amely folyamatosan energiát ad, vesz, cserél.

A régi freskók képein nem véletlen, hogy Jézust aranyszínű glóriával ábrázolták, hiszen régen, amikor még a technika és a felgyorsult világ nem tompította el az érzékeket, sokkal többen voltak képesek érzékelni az aurát.

Az Önt körülölelő burok színe és intenzitása más-más jelentéstartalommal bír, segítségével megállapítható a gondolatok, érzelmek milyensége, és még rengeteg fontos, Önre jellemző dolog.

Ez az energiaburok a szakértők szerint egy egészséges ember esetében 2,5 – 3 méter sugarú, tojásdad alakú energiamező.

A nálunk is alkalmazott technológia hosszú idők kutatásán és azon a felfedezésen alapul, miszerint a speciális biofeedback segítségével az energia leképezhető. Ez a speciális műszer segítségével készíthető el az aurafotó, amelynek a színeiből készíthető Önről egy teljes körű személyiségelemzés és egy komplex állapotfelmérés.
Egy részét szóban, egy részét írásban ismertetjük, a 15 oldalas szöveges, ábrás elemzést meg is kapja. Sőt a leírást fotókkal színesítjük, hogy még maradandóbb legyen az élmény!

Aurafotó diagramok
Aurafotó diagramok

Hiszen azontúl, hogy hihetetlenül misztikus és gyönyörű kép készülhet így Önről, rengeteg hasznos információhoz is jut testi-lelki egészsége, személyisége és érzelmei kapcsán. Legyen szó erősségeiről és gyengeségeiről, vagy a harmonikus életet gátló tényezőkről egyaránt.

Szeretne megtudni magáról nagyon sok mindent? Készíttessen aurafotót velünk, hiszen nálunk Tibor, Magyarország kevés auralátóinak egyike elemzi az auráját, így még több információt elmond Önnek, mint amit másoktól megtudhat. Jelentkezzen be még ma, hogy élete minél előbb harmóniába kerülhessen!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük